Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Foteltúra Szlovéniában

2020. június 09. - Hölgypilota

Eddig háromszor jártam Szlovéniában, legutóbb online, az ország repülés nélkül is varázslatos.

bled.jpg

Első alkalommal tíz éve voltam Ljubljanában egy konferencián, télen. Repülővel utaztunk bécsi átszállással. Akkor először ültem légcsavaros-gázturbinás repülőgépen a hajtóműre látva. De nagyobb élmény volt Ferihegyen a kabinból nézve a repülőgép jégtelenítése, no meg a havas tájak, városok látványa a levegőből.

1000.jpg

Öt éve az Adria Tehnika hívott meg a ljubljanai repülőtérre, ahol az ezredik repülőgép javítását ünnepelték. Elvittek bennünket Bledbe, Tito egykori villájában aludtunk, itt az akkori riportom.

Többször voltam már turisztikai workshopon az Aviareps meghívására, ahol egy-egy ország turisztikai szakemberei Budapesten élőben ajánlották a magyar utazási irodáknak országuk szépségeit. A koronavírus miatt nemrég webináriumot szerveztek, így a fotelban ülve a laptopomon láthattam Szlovénia nevezetességeit. 

terkep.jpg

Szlovénia zöld, egészséges és biztonságos és a 463 km-es távolság csupán alig több, mint 4 óra autóval Budapestről a fővárosba Ljubljanába, mely 2016-ban elnyerte az Európa Zöld Fővárosa címet. 

Ki ne ismerné Szlovénia leghíresebb látványosságát, a címképen is mesebeli látványt nyújtó Bled-et, ahol a kívánságok valóra válhatnak. A legenda szerint ugyanis, aki a szigeten levő templom harangját háromszor megkongatja, minden kívánsága teljesül. 

koperr.jpg

Tengerparti városai közül (Koper, Izola, Pirán) Pirán a legszebb, festői, romantikus történelmi város, ahol a tengervízből már 700 éve sót párolnak le.

Aki szereti a lovakat, ellátogathat a szlovén-olasz határ közelében levő lipicai majorságba, amely a legrégebbi ménestelep Európában, 1580 óta tenyésztik itt a világhírű lipicai lovakat. 

6lipicai.jpg

A természeti szépségei közé tartozó 10 ezer karszt barlangja közül a 30 km hosszú Postojnai cseppkőbarlang az egyik legcsodálatosabb és legtöbbet látogatott barlang. 

Európa legmélyebb és legnagyobb földalatti kanyonja is itt található, a Skocjan barlangrendszer, amely az Unesco világörökség része. 

cseppko.jpg

A világ legnagyobb sziklavára a Predjama lovagvár csak 45 km-re van Ljubljanától. 

És aki szeret túrázni, hegyet mászni, kerékpározni, vagy csak a hegyi levegőn sétálni mindezt megteheti. Ha nem akar vezetett túrán részt venni, egyedül is neki vághat egy-egy túraszakasz megtételére, mert nem téved el a jól kijelölt és kiépített 11 ezer km hosszú túraútvonalon. 

hegytura.jpg

A legnépszerűbb a 700 km-es Alpok-Adria túra, amely érinti Ausztriát, Szlovéniát és Olaszországot. Ausztriában az Mt. Grossglocknertől indul a Soča völgy és Trieszt érintésével egészen le az Adriai-tengerig. 

A második legnépszerűbb a 300 km-es Julia-Alpok túra, amely a szlovén Alpok leglátványosabb helyeit érinti.

De a Szlovénia túrán, amely Mariborból indul a tengerpartra, szinte bebarangolható az egész ország. Az alpesi régió 8 országán át a Via Alpina túra Monacóból indul Trieszten át fel a Triglav 2864 méteres csúcsára, amely a Júlia-Alpok legmagasabb pontja. 
isonzo_emlek.jpg

Aki I. világháborús emlékhelyre vágyik, megnézheti a Soča folyó mentén, az Isonzo Front maradványait, bunkereit, lőállásait, ahol 12 csatát vívtak az osztrák-magyar csapatok az olasz hadsereg ellen, ahol nagyanyám testvére is elesett

A Dráva két partján fekvő Maribor Szlovénia második legnagyobb városa Budapesttől 340 km-re, autóval alig több, mint három óra. 

Az egyetemi város 2012-ben Európa kulturális fővárosa volt. A város közelében levő Pohorje-hegységen van Szlovénia legnagyobb sí központja fekete, piros és kék pályákkal. Ősszel októberben itt rendezik meg a mountenbike világbajnokságot. A világ legrégebbi kb. 400 éves szőlőtőkéje is itt található. 

Szlovénia az év minden szakában izgalmas élményt nyújt. Bárhol is száll meg valaki a jó utakon nincsenek távolságok és könnyen elérhető minden látnivaló. 

maribor.jpg

Egy maribori 3-4 napos hosszú hétvégén a programba belefér az Old Wine House meglátogatása a történelmi városrészben a világ legrégebbi, még mindig termő 400 éves szőlőtőkéjével. 

Borkóstolás a környékbeli borozókban, ahonnan gyönyörű a kilátás, kerékpározás a Pohorje hegyi útjain és a Dráva partján. 

triglav_hegycsucs.png

És ha netán kerékpárral indulnánk neki az ország felfedezésének a szlovén turisztikai szakemberek a Maribor-Ljubljana-Postojna barlang útvonalat ajánlják és onnan le a helyi utakon, amelyek nem olyan forgalmasak a tengerpartra Piránba. 

A webinárium után azonnal mehetnékem támadt, mivel karantén és más korlátozások nélkül átkelhetünk és visszajöhetünk a magyar-szlovén határon. 

hegy.jpgMég több infó Szlovéniáról. Korábbi Aviareps workshop Szingapúrról. Végül ajánlok melléjük egy nagy képes összeállításunkat a ferihegyi Egyes Terminal bezárásáról.

 

süti beállítások módosítása