Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Légitársaságok megünnepelték a Pilóták Világnapját

2023. április 27. - Hölgypilota

0_367.jpg

A Pilóták Világnapját minden év április 26-án tartják, mely dátum egy török pilóta nevéhez köthető.

1912-ben ezen a napon szállt fel először repülőgépével Mehmet Fesa Evrensev fiatal török pilóta, aki kitűnő eredménnyel végezte el a katonai akadémiát. Majd a repülés területén több jelentős tisztséget is betöltött, többek között ő volt a török nemzeti légitársaság, a Turkish Airlines első elnöke.8_226.jpg

Tekintettel Mehmet Fesa Evrensev jelentős szerepére a török ​​repülés történetében, a Török Repülőpilóták Szövetsége úgy döntött, hogy április 26-át a pilóták napjává nyilvánítja, amelyet akkor még csak az országon belül ünnepeltek. 2_401.jpg

Majd 2013-ban az IFALPA, a pilóták nemzetközi „egyesülete” a világban, mely a pilóták ezreit tömöríti a nemzeti szervezeteik segítségével a török ​​pilóták kezdeményezésére elfogadta a török javaslatot, hogy Mehmet Fesa Evrensev első repülésének napja – április 26 – legyen a világ összes pilótájának napja.5_379.jpg

A következő évben, 2014-ben, néhány országban már megünnepelték a Pilóták Világnapját. A pilóták ünneplésének hagyománya ma már tíz éves.

Az idén Törökországban ezen a napon a török ​​légierő harci gépei köszöntőrepülést hajtottak végre Isztambul hét dombja felett. 3_399.jpg

A Turkish Airlines egy kollázst készített pilótái fotójából.1682513730199.jpg

Boldog pilóták világnapját! Köszönet minden pilótának világszerte, akik utasok millióinak biztosítanak minden évben kényelmes és biztonságos repülési élményt.

Ünnepeljük azokat a nőket is, akik áttörték az üvegplafont, és utat nyitottak a jövő generációinak.7_306.jpgBár a női pilóták részaránya globálisan még mindig csak 5-6%, Indiában a legmagasabb, 15%  a nők aránya. 
4_384.jpg
6_326.jpg

Korábban írtunk az első magyar pilótanőről és találkoztam egy magyar Wizz Air hölgykapitánnyal is

süti beállítások módosítása