Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Rihanna heted hét országon át

2012. november 22. - Hölgypilota

7 nap, 7 ország, 7 koncert és slusszpoénként Boeing B777 típusú repülőgéppel a világon át. A 24 éves világsztár Rihanna a hetesek bűvöletében szervezett egy világ körüli koncertkörutat.

r1.jpg

A turnéhoz a Delta Airlines-tól béreltek egy Boeing B777 típusú kétmotoros óceánjárót.

r6_1.jpg

Rihanna meghívott a turnéra több mint kétszázötven újságírót, akik a turistaosztályt foglalták el és mobil biztonsági ellenőrzés segítette a gépre való feljutásukat. Rihanna turistaként pózol a gép előtt és a turné logó.

r2_1.jpg

r8_1.jpg

Mexicovárosban kezdtek, majd másnap Toronto, aztán irány Európa négy várossal napi váltásban. Stockholm, Párizs, Berlin, London. Az utolsó koncert helyszíne pedig New York.

r5_1.jpg

Három húzósabb repülés, egyszer fel Torontóba és kétszer az Atlanti Óceánon át mellett Európában csak rövidebb távokat repültek, de megterhelő lehetett. Nem is a repülés, hanem a naponta állandó ki-be szállás, reptérre, koncertre, szállodába buszozás, többször az időeltolódás.

Rihanna még tudott aludni az első osztály ágyszékében, és kezdetben ki is látogatott a sajtóhad közé, de a képek egymásutánján ott is látszik már a fáradtság. Az utolsó kép már a New York-i leszállás előtt készült.

r10_1.jpg

r3_1.jpg

r12.jpg

Apróság, de Rihanna még közben minden nap koncertezett is.

r7_1.jpg

r9_1.jpg

A végére mindenképp ide kívánkozik egy zene, mivel a turnévideók nem adták vissza a művésznő énekesi kvalitásait, ezért beszúrok ide egy több mint kétszázötven millió letöltésen túljutott dalt a lányról a világ körül.

Lehet, hogy a Boeing tripleseven, a B777 gép csak azért került a turné alá, mert jól passzolt a logóhoz.

süti beállítások módosítása