Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Az easyJet nagyasszonya

2012. november 24. - Hölgypilota

Ebben a válságtól szenvedő világban a magas osztalékért kezet csókolhatnak az easyJet fapados légitársaság részvényesei Carolyn McCall vezérigazgatónak, aki húsz hónapja vezeti a céget.

mccall1.jpg

A szeptember 30-án véget ért 2012 üzleti évben a narancs színű fapados légitársaság 317 millió font profitot realizált. A sikernek köszönhetően növelték az osztalékra fordítható részesedést is a tavalyi 25 százalékról 33 százalékra. Ezzel mintegy harminchat-harminchét milliárd forintnyi összeg juthat a tulajdonosi zsebekbe.

mccall2.jpg

A vezérigazgatónő a válságban a rekord profit mellett egy év alatt 10 százalékkal emelte az utasszámot évi majd hatvan millióra, így az easyJet a világ harmadik legnagyobb diszkont légitársasága lett.

mccall3.jpg

Sir Stelios Haji-Ioannou a narancsos légitársaság alapítója és legnagyobb részvényese jól választott, amikor 2010 közepén a válság idején egy női menedzsert, egy korábbi média mogult támogatott a vezérigazgatói székbe. A messziről jött asszony első két munkanapján mindenkit meglepett azzal, hogy a járatokon utazott és beszélgetett a gyakorlati problémákról.

mccall4.jpg

Carolyn McCall leállította a további cégfelvásárlásokat, a fapados modell tiszteletben tartásával nagyobb figyelmet szentelt az üzleti utazóknak és a kontinensnek, hiszen a 24 bázis nagyobb része már ott található.

mccall9.jpg

Az idén napi ötszöri járatot szervezett például az olasz belföldi forgalomban Milánó és Róma között.

mccall8.jpg

A siker további oka, hogy a vezérigazgatónő jobban odafigyelt az utasszállításhoz kapcsolható egyéb bevételekre is. Másrészt intézkedéseivel sokat tett a szolgáltatási minőség javítására, ezért az ízes, de sajnos lekicsinylő mellékízű magyar fapados jelző használata lassan sértő lesz a narancsos légitársaság utazási színvonalának érzékeltetésére.

mccall5.jpg

A politikatudományi diplomától a reklámszakmán, Tesco-n, Guardien-en át a légiközlekedésben bizonyított menedzser új bevételi formát talált abban, hogy felszámolta a gépek jobb helyekért való lerohanását, ami elegánsabbá teszi az utazást is.

Novembertől minden easyJet utas ülésre kiszámozott beszállókártyát kap és aki nem akar a gép által ingyen adott helyen középen szorongani, pár fontért választhat az ablak vagy a folyosó melletti széket. Mivel a gépek töltöttsége, a load factor majdnem kilencven százalékos, a furfangos utasnak kevés az esélye, hogy már a gépen széket váltson.

mccall6.jpg

A vezérigazgatónő gondol a jövő profitjára is akkor, amikor egyelőre lebegteti a több mint kétszáz gépes keskenytörzsű utassszállító gépparkjának bővítését és lecserélését. Pár év múlva szóló szállításra azzal szerződik majd, legyen az Airbus, Boeing vagy Bombardier, aki egy székre vetítve minél kisebb fenntartási költségű repülőgépet gyárt majd.

mccall7.jpg

No meg a konkurrencia miatt Carolyn McCall nyilván joggal bízik a easyJetnek, mint nagybevásárlónak régóta megjáró minél alacsonyabb gépenkénti vételárban is.

süti beállítások módosítása