Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Chatherine nemsokára Grípen pilóta lesz

2012. szeptember 14. - Hölgypilota

Catherine Hlavsová az első nő a cseh légi erőknél, aki minden valószínűség szerint néhány éven belül szuperszonikus Grípen vadászrepülő pilóta lesz, de szívesen kipróbálná az F-16-os és F-18 -as gépeket is.

5_23.jpg

Catherine szerint a nők számára nehezebb a repülés közben a gravitációs erő leküzdése, de megvannak erre a technikák, amivel kivédhető, hogy a pilóta ne essen kómába.

7_15.jpg

Szerinte nem igaz, hogy a nők rosszabbul tájékozódnak, vagy az ő esetében a kivétel erősíti a szabályt. De ha netán éppen gondja támadna repülés közben, akkor még mindig ott van segítségül az irányítótorony. A levegőben egyáltalán nincs félelemérzete, nem úgy, mint a földön az autóvezetés közben.

6_22.jpg

Mivel nemcsak pilóta, hanem katona is, ezért heti két napot különböző edzésekkel tölt, beleértve a lövészetet is. A heti három napos repülőnapokon pedig napi maximum négy órát repül.

1111_1.jpg

Régen szigorúan be kellett tartania a nyolc órás alvásidőt, de mára már a napi hat óra is elegendő számára.

00000.jpg

A hétvégén Prága mellett, Hradec Kralovéban hallottunk róla, a magyar kecskemétihez hasonló repülőnapon, ahol pilótanőket kerestünk éppen egy olyan gép mellett, mint amivel Chaterine is repül.

chaterine.jpg

Képünkön a bal sarokban pedig már ott állnak az érdeklődő lányok, akik nemsokára Hlavsová százados követői lehetnek.

Grípen hivatkozással búcsúzunk Berlinből, ahol a héten rendezik a repülőfesztivált.

süti beállítások módosítása