21 éves Karsen Kitchen volt a hat utas egyike a héten az űrugrásban. A bejegyzés végén rövid videó összeállításunk róla.
Jeff Bezos Amazon milliárdos már huszonhatodik alkalommal bocsátotta fel űrkóstoló Blue Origin űrhajóját a saját birtokáról. Az űrutazás a fellövéstől a landolásig mindössze 10 percig tartott.
75 kilométer magasan az űrhajó levált a hordozó rakétáról, amely a saját lábán tért vissza az űrkikötőbe. Közben az űrhajó a lendülettől átlépte a 100 kilométer magasan levő Kármán vonalat, ami hivatalosan az űr alsó határa.
Az űrhajósok egy percig a súlytalanság extázisában röpködtek a kabinban. Majd az űrkabin három ernyővel landolt az űrkikötőben, nem messze az ott álldogáló rakétától.
Karsen űrkommunikációt tanul az egyetemen, a Blue Originnál gyakornokoskodott, apja pedig már néhány repüléssel korábban kipróbálta ezt a fajta űrugrást.
Az egyetemista lány Orbitelle néven létrehozott egy céget, ami a nőket az űripari karrierre ösztönzi. Karsen két napja már járt az űrben, halad a világhír felé, űrhajósnőként súlya lesz a szavának.
A másik milliárdos az űrugrásban Sir Richard Branson, aki maga is kipróbálta a rövid űrutazást, ebben cége marketingvezető nője segítette, videónk róla. Legutóbb Sunnita Williams veterán űrhajósnő, berepülő pilótáról írtunk, aki a Boeing űrhajó meghibásodása miatt 8 nap helyett 8 hónapig lesz űrhajótörött a Nemzetközi Űrállomáson.