Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Légiforgalmi irányítás anno

2014. április 02. - Hölgypilota

Az élénkvörös hajú, fiatal, első ausztrál női légiforgalmi irányító, Olga Tarling még részben kézi számításokat is végzett.

 

1_163.jpg

A repülőtéri telexkezelő, Olga akkor szeretett bele a repülésbe, amikor egyszer az ablakon át meglátott a kifutón egy kétfedelű Tiger Moth repülőgépet. 

6_119.jpg

1952-ben meg is szerezte a kereskedelmi pilótaengedélyét, de azt jósolták neki, hogy mivel nő, soha nem kap majd állást. Egy légitársaság, míg csődbe nem ment, néhány évig mégis alkalmazta. Ezt követően lett légiforgalmi irányító.

2_160.jpg

Amikor elkezdett dolgozni a szakmában még a radar használata mellett matematikai számításokkal is ellenőrizték az adatokat, hogy minden napszakban pontosan meg tudják határozni a repülőgépek pozícióját.

0_124.jpg

 Ma már ezt a berendezések maguk végzik el. 

4_154.jpg

Bár Olga Tarling több mint húsz éven keresztül volt a Brisbane Airport légiforgalmi irányítója, 1972-ben még egyetlen hölgyként vett részt az International Air Traffic Control éves konferenciáján Dublinban. 

3_158.jpg

Azóta persze a világszerte megnövekedett légi forgalmat egyre több hölgy is irányítja. A témához kapcsolódóan ajánljuk egy magyar légiforgalmi irányító hölgyről, illetve Közép-Európa egyetlen légtér szimulációs központjáról korábban megjelent írásainkat.

5_155.jpg

süti beállítások módosítása