Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Akinek a nap 24 óra 39 percből áll

2014. július 03. - Hölgypilota

Néhány nappal ezelőtt fejezte be az első marsi évet a NASA Curiosity Mars-járó a vörös bolygón. Ahol egy nap 24 óra 39 percből áll és az egy év 687 földi napnak felel meg. 

3_180.jpg

A NASA Bolygókutató Részlegének helyettes projekt menedzsere és projekt rendszermérnöke, Jennifer Trosper  Pasadenából ellenőrzi a robot működését.

2_182.jpg

Naponta egy földi, ablaktalan helyiségből kommunikál a Mars-járóval. A földi adatkezelő rendszerek és a bolygóról kapott információk alapján utasításokat küld a Mars felszínét kutató robotnak.

4_174.jpg

A Massachusettsi Műszaki Egyetemen végzett mérnök tíz éve dolgozik a NASA-nál és szinte mindegyik Mars robot repülési és földi szoftver fejlesztésében részt vett.

6_139.jpg

Magánéletéről egy interjúban elárulta, hogy Ohióban egy farmon nőtt fel, és a szülei mindig arra biztatták, hogy próbáljon ki új és izgalmas dolgokat. Így jutott el Ukrajnába, ahol egy évig angolt tanított, Peruban pedig hajléktalan gyerekeknek bungalót épített.

5_178.jpg

Az egyetemi évek alatt tanulta meg az idejét hatékonyan beosztani és az intenzív tanulás mellett jutott ideje a zenélésre és a sportra is, négy évig röplabdázott az egyetemi csapatban.  Munkája mellett is szakít időt arra, hogy férjével és három gyerekével a szabadban sportoljon.

1_182.jpg

Korábban már írtunk egy hölgyről, aki egy sivatagban, a NASA Mars szimulátorában kutatja az űrhajósok élelmiszer utánpótlásának lehetőségeit. De már most is van salátagyár a Nemzetközi Űrállomáson. 

0_146.jpg

süti beállítások módosítása