Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Olasz kávéillat és két nő a Nemzetközi Űrállomáson

2014. november 24. - Hölgypilota

A 26 millió lóerős Szojuz űrhajóval, amely a kilövéstől számított 9 percen belül elérte a 210 km magasságot és 28000 km/óra orbitális sebességet nemrég Samantha Cristoforetti, az első olasz űrhajósnő is megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra.

10_83.jpg

A gyerekkora óta sci-fi rajongó, túrázást, búvárkodást, jógázást, olvasást és utazást kedvelő Samantha angolul, németül, franciául és oroszul is folyékonyan beszél. 

8_108.jpg

Az utazás és a nyelvtanulás része volt az életének. Kezdve attól, hogy már középiskolában egy évet Amerikában tanult. Münchenben szerezte meg a gépészmérnöki diplomáját, űrrepülőgép hajtóművekre specializálta magát. Toulouseban egy kísérleti projektben aerodinamikával foglalkozott. 
4_196.jpg

A Mengyelejev Egyetemen Moszkvában pedig a szilárd rakéta-hajtóanyagokat kutatta.

3_202.jpg

Majd amikor az olasz légierő megnyitotta az utat a nők előtt, az elsők között jelentkezett. 

Karácsonyi könyveink kiváló ajándékok

7_148.jpg

Samantha-t az Európai Űrügynökség még 2009-ben választotta ki űrhajós jelöltnek a több ezer jelentkező közül. Azóta folyamatos képzéseken vett részt a világ különböző pontjain. Olaszországban kapta a másfél éves alapképzést, Montreálban tanulta meg hogyan kell a Nemzetközi Űrállomás robotkarját használni. Houstonban a víz alatt az életnagyságú űrállomás makettjén gyakorolta az űrsétát. 

4_197.jpg

A Csillagvárosban pedig a Szojuz szimulátoron gyakorolt. De mint minden űrhajósnak neki is fel kellett készülni a nem várt váratlan eseményekre is. A fedélzeti mérnök Samantha nemcsak Lavazza kávét vitt magával az űrbe, hanem egy olasz 3D-s nyomtatót is, amelyet majd az űrsétái között tesztel.

Samantha és a vele együtt most érkezett orosz és amerikai űrhajósok várhatóan 2015 május 12-én 171 nap múlva térnek majd vissza a Földre. Addig most az elkövetkező három hónapon át Jelena Szerovával együtt a hat űrhajós között két nő is van a Nemzetközi Űrállomáson. 

2_199.jpg

Fotók: ESA

süti beállítások módosítása