Nők a repülésben

Hölgypilóták

Melanie ma reggel két tized másodperccel maradt le a dobogóról Japánban a Red Bull gyorsasági repülőversenyén

2016. június 05. - Hölgypilota

A francia Melanie Astles év eleje óta egyetlen nőként versenyez a Red Bullban, egyelőre a B ligában, ahol ma reggel majdnem elcsípte a dobogót.

melaniechiba.jpg

Melanie francia motoros műrepülő bajnokként korábban egész más gyakorlatokat mutatott be a közönségnek, a Red Bullba való beválasztása után idén szinte újra tanulta a repülést. Először a felkészítő táborban a réten kerülgetett kapukat, majd első éles versenyén Abu Dhabiban megtréfálta őt a tenger víz, érvényes futam nélkül utolsó lett a hatos mezőnyben.

melaniechibaistallo.jpg

De 18 éves kora után nem véletlenül dogozott egy benzinkútnál azért, hogy fizethesse a repülő óráit, akaratereje vitte előre. A második osztrák futamon, egy gyorsasági autóversenypályán már úgy lett utolsó, hogy érvényes volt a kapukerülgetése. Igaz, hogy a hegyek és a víz hiánya könnyebbé tette tájékozódását. melaniechibaismerkedes.jpg

A héten először járt Japánban, ahol az időjárás nem fogadta kegyeibe a versenyt.  

melaniechibatenger.jpg

chiba_kapu.jpgA szél és a hullámok több kiesést okoztak a nagyok között is, de nem ő volt az, aki elvágta szárnyával a kapukat.

chiba_palya.jpg

melaniechibarep.jpgNegyedik lett a kvalifikációban, és ötvenezer néző előtt szerette volna megmutatni, hogy a dobogón a helye. Ma reggel ez egy hajszálon múlott, de majd a következő futamon, Budapesten a Parlament és a Lánchíd biztosabb támpontokat ad, mint a tenger távoli horizontja.

Beszúrunk egy néző szemszögéből készült videót is Melanie japán szerepléséről, itt is negyedik lett, mert ez még csak az egyik előfutam.

melaniechibagep.jpgMelanie-t, az első hölgypilótát a Red Bull sorozatban már bemutattuk, miként megidézzük a tavalyi budapesti futamot is. Itt szerepelt a sorozatban utoljára hazai közönség előtt Besenyei Péter.

A bejegyzés trackback címe:

https://holgypilota.blog.hu/api/trackback/id/tr98781164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.