Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Magyar pilótanő Friedrichshafenben

2017. április 23. - Hölgypilota

Az idei Aero Friedrichshafenen, Európa legnagyobb kisgépes kiállításán az olasz TECNAM standján találkoztunk Horváth Hédivel, aki Tökölön kisgéppel repül. Ő küldte kiállítási élményeiről a Hölgypilótáknak ezt a beszámolót.

hh3.jpg

A találkozáskor a sajtójegyünkkel beültettük Hédit a TECNAM 11 személyes két hajtóműves új gépének kapitányi ülésébe és lefotóztuk, ahogy vezeti, sőt előtte tanácsokat kapott párjától, Zsenyától. Jó látni, hogy a gép lehet akármilyen nagy, mégiscsak a Hölgypilóta számít.

Hédi a szövegek mellett fotókat is küldött, amit betettünk a cikk közepén egy zenés képeslapba, hangot rá, a Hölgypilóta blogger fotóit meg elosztottuk a szövegben.

hh1.jpg

„Aero Friedrichshafen, vagyis az év legkomolyabb repülő kiállítása. Nagyon messze van, nagyon hosszú az út, de nagyon megéri. Most is rengeteg újdonságot láthattunk a kiállításon, párommal Zsenyával, pénteken egész nap a kiállításon voltunk, így sikerült mindent végignézni, és itt-ott érdeklődni, persze olyan gyorsan eltelt a nap, hogy észre sem vettük és már zárt a kiállítás.  Idén láttam először rat rod stílusú repülőgépet, pontosabban egy Piper Cub-ot.

Nagyon tetszett az ellipse spirit repülő szárnyba integrált orrsegédszárny jellegű rés kiképzése, amely az egyébként gyors szárnyat kis sebességen is stabillá és lebillenés mentessé varázsolja. Egyébként ennek a repülőnek az első Corvusokhoz hasonló a műszerfal megoldása, azaz a komplett műszerfal egység a kabintetővel együtt kiemelkedik, nagyobb helyet biztosítva a beszálláshoz.

Három vagy négy variáció is volt a tandem ultralightok között, számomra furcsa, hogy hogyan lehet ebben oktatni, mert egyikben sincs a hátsó ülésnél műszerfal. Ezek közül a személyes kedvencem a Shark volt, szerintem baromi ötletes, hogy a függőleges vezérsík úgy néz ki, mint a cápa uszonya.

A villanyrepülők nekem még egyelőre nagyon a jövő repülői, hiszen az endurance, azaz a tartalék maximálisan egy óra repülési időt tesz lehetővé, ideális körülmények között. Ezt egy segédmotoros vitorlázó gépnél el tudom képzelni, és elegendőnek tartom, de kiképző gépként szerintem egyelőre nem használhatók, hiszen egy növendéknek, amikor tanul, ugyanazokat a tulajdonságokat kell, hogy produkálja a repülőgép, és mivel minimum fél óra navigációs tartalékkal kell rendelkezni egy útvonal repülésénél, így legfeljebb fél órás útvonalat repülhetünk vele, ami nem elégséges a jelenlegi tematika szerint.

Szeretem a műrepülőgépeket, ha szimpla, ha dupla szárnyú, legyen Extra, Pitts, vagy Christen Eagle, ők a szívem csücskei, habár még nem volt szerencsém kipróbálni a műrepülést.

Meglátogattuk a Flight Design standját is, amely tavaly igen szerény képet mutatott. Megtudtuk, hogy tavaly a kiállítás időpontjában komoly pénzügyi problémák merültek fel a vállalat életében. Egy éve már, hogy egy jogász került a cég élére, aki a pénzügyi stabilitást hivatott megteremteni különféle módszerekkel, ennek eredményeként született meg első alsó szárnyas kiképzőgépük, melyet állítólag egy koreai vállalat rendelésére fejlesztettek röpke egy év alatt. Mivel még csak összesen egy felszálláson van túl, a repülési tulajdonságairól csak elméleti adatok álltak rendelkezésre.

hh4.jpg

Feltűnt tavalyhoz képest, hogy sokkal többen voltak, és nekem nagyon kedves pillanat volt, amikor Relax nevű gép standján két kutya lustálkodott a kiállított gép alatt. Szerintem ez telitalálat.

Kipróbáltuk a Pipistrel szimulátorát, egy-egy iskolakört repültünk vele, a föld grafikája jó, de a műszerek egyelőre még nem olvashatóak, és fárasztó a szemnek. De az ötlet nagyon eredeti, már csak csiszolni kell rajta.

Akárhányszor látom, még mindig elkápráztat a jetek pompája, a Zeppelin valószínűtlen manőverei a méretei ellenére.

Szeretem a standokon a kiállítók közvetlenségét, és azt, hogy igazi repülést szerető emberekkel van tele a sok kiállító csarnok. Jövőre is szeretnék menni!"

hh5.jpg

Már korábban publikáltunk a kiállitásról egy bejegyzést Donatelláról, aki világcsúcsként majdnem 9000 méterre repült fel egy autogiróval és még sok anyag van a tarsolyunkban. A Repülni JÓ oldalunkon pedig az Aero-n szerzett élményeinkről cikkek, videók várják az érdeklődőket 

süti beállítások módosítása