Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Első német űrhajósnő a láthatáron, magánkezdeményezésre

2019. február 06. - Hölgypilota

Egy brémai hölgy három éve mozgalmat indított, hogy 12 német férfi űrhajós után nyíljon meg a világűr és a Nemzetközi Űrállomás ajtaja egy német asztronauta nőnek is.

astronautin1.jpg

Die Astronautin, vagyis a Claudia Kessler asszony által kitalált és szponzorokkal megtámogatott felhívás megmozgatta a németek fantáziáját, mert több mint 400-an jelentkeztek.  

astroclaudia.jpg

Az űrhajós sztenderdek által végzett orvosi és egyéb szűrések végén először hatan, majd ketten maradtak, a csillagász Insa és az Eurofighter vadászpilótanő Baumann főhadnagy.

astrohatan.jpg

A 2020-ra tervezett programban egyikük repül, másik tartalék lesz, egyik tervezett kutatási témájuk illik a programhoz, mert a női test és lélek viselkedését tesztelnék az űrállomáson a munka közben.  

ket_korai_es_laura.jpg

A finanszírozási igény 50 millió euró, a konstrukció még nyitott és bizonytalan, 2017-ben két lehetséges út állt előttük. Vagy felvállalja őket az Európai Űrügynökség, ahova a német állam abban az évben több mint 800 millió euró hozzájárulást fizetett be. Ez nem valószínű, mert a mozgalom kapcsán a német gazdasági miniszternő is csak erkölcsi támogatását hangsúlyozta. sarah-brightman.jpg

Másik megoldás az oroszok által szervezett űrturizmus, de ehhez gyűjteni kéne 50 milliót euróban, amit legutóbb a képen kiképzése során látható Sarah Brigthman világsztárnak sem sikerült összeénekelnie. Egyelőre az alapítványi gyűjtésről és a repülés -683 napjáról vannak információk, de a program csúszással is, de halad.

zero-g_airbus_a300.jpg

Az Airbus űrrészlegétől és másoktól kaptak annyi támogatást, hogy elindulhatott a képzés, de egy évvel ezelőtt Baumann főhadnagy visszalépet a programtól, és helyére Suzanna, az asztrofizikus csillagász került.

insa5.jpg

insapapa.jpg

Insa számára ismert az űrhajós világ, mert szinte beleszületett, apja volt az egyik német űrhajós, aki 2000-ben járt az Endevaour amerikai űrrepülő géppel a világűrben és az ISS-en. A kiképzés során Houstonban élt a család, Insa akkor iskolás lányként közelről látta apja felkészülését és ha lehetett, a kép szerint kipróbálta annak elemét. Apja nyugdíjas űrhajósként képezte ki az európai űrhajósokat.

insa3.jpg

insa2.jpg

Insa 15 évesen ott az űrhajós családok között babysitterkedett, már akkor azt mondták róla, hogy a lány űrhajós lesz. Ha Insát választják, akkor annak plusz reklámértéke, hogy a történelem során ők lennének az első apa-lánya űrhajós család.

ketten_1.jpg

Insa egyébként a harmincas éveinek közepén házasságban él, két gyermeke van, most éppen otthon dolgozik, de többször volt vendégtanár és kutató a világ különböző tájain.

suzanna4.jpg

Suzanna Montreálban szerzett asztrofizikus diplomát, majd visszaköltözött Németországba és az ALMA projektben dolgozik. Néha Chilébe ingázik, munkája keretében a világ legnagyobb rádióteleszkópját üzemeltetik a chilei Atacama sivatagban, és a pulzáló, kék alsó törpe csillagok feltárására is törekszik. Az űrből talán többet lát majd belőlük. Siklóernyős és búvár hobbyja is jó alapokat ad az űrhajós képzésének.

suzanna3.jpg

suzanna1.jpg

A cikkben található néhány kép a képzésükről, melyben legattraktívabb a súlytalanság előidézése orosz és európai G repülőgépeken.

urhajos.jpg

Lehet kommentekben tippelni, ki lesz az első német űrhajósnő? Egy olasznak más sikerült, és még az sincs kizárva, hogy valamelyik milliárdos űrturista programjában repül majd az első német űrhajósnő. A Zéro G repülés titkaiba pedig szakértőnk beavatja Önöket.

süti beállítások módosítása