Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Siklóernyővel a világ körül

2021. január 06. - Hölgypilota

Az amerikai Becca Bredehoft megvalósította a legtöbb ember álmát, az év nagy részében kedvére utazgat, miközben azt csinálja, amit a legjobban szeret.6_311.jpg

Becca májustól szeptemberig Jackson Hole-ban siklóernyő oktatóként dolgozik és tandemben röpteti az utasokat. Tipikus napján korán kel, felmegy a hegytetőre, leereszkedik még reggeli előtt, dolgozik, majd sötétedésig kint van a szabadban, szólózik, és többek között hegyet mászik vagy éppen, biciklizik.12_111.jpgLételeme az állandó természet közeliség, és a mozgás. Csak akkor érzi jól magát, ha kint lehet, egyébként morcos, ingerlékeny. Szeret különböző tájakat felfedezni, de a hegyek mindig első helyen állnak nála. Mindig elkerüli a nagyvárosokat, ahol nem érzi jól magát, mert nem látja az eget és nincs természet közelben.7_294.jpgTizennégy évesen már önállóan siklóernyőzött és annyira beleszeretett, hogy a Colorado Egyetemen úgy szervezte a környezettudományi óráit, hogy mindig meglegyen a négynapos hétvégéje. És bár kitüntetéssel végzett az oktatói nem értették, hogy a szakmai karrier helyett miért választotta a siklóernyős oktatói pályát.0_354.jpgAzt nem tudhatták, hogy Becca mindig is megrémült attól a gondolattól, hogy 9-5 óráig dolgozzon, vagy házat vegyen, vagy ugyanazon a helyen élje le az egész életét. Helyette az állandó felfedezést és az ezzel járó lakókocsival való bolyongó életformát választotta.10_165.jpg

Így jutott el barátjával és Tala kutyájukkal a lakókocsivá alakított Chevy Astro furgonnal hat hónap alatt Costa Ricába. Közben a korábbi furgonjukat egy kényelmesebb, nagyobb Mercedes Sprinterre váltották, amit már gyakorlottan tudtak lakhatóvá tenni.11_145.jpg

De Becca siklóernyőzött Ghánában, Dél-Afrikában, Mexikóban, Új-Zélandon, Togóban is, ahol a repülései során néha már két kézzel is fotózni tudta az élményeit. Beccáék tervei között szerepel az Amerikai kontinens átszelése Alaszkától Chile déli csücskéig. Ehhez a nagy projekthez azonban már több hónapon keresztül egy kétüléses repülőgépet építettek. 9_179.jpg

Hogy ez megvalósuljon Becca megszerezte a pilótaengedélyt is. 1_404.jpg

Azok a kedvenc utasai, akiket nagyon izgat a repülés. Ritkán vannak olyanok is, akik csak azért csinálják, hogy elmondhassák ezt is kipróbálták, de az ilyen repülés számára nem olyan szórakoztató. Egyszer volt egy olyan utasa, aki nagyon csendben volt és azt hitte, hogy a félelemtől. De később kiderült, hogy az eléje táruló látvány hatotta meg annyira, hogy örömében elsírta magát.4_373.jpgKorábban írtunk a siklóernyőzés varázsáról és egy Wizz Air légikisasszonyról. Végül ajánljuk a legnagyobb magyar repülőgépről készített videónkat.  

süti beállítások módosítása