Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Kínai űrhajósnő 6 rekordja

2022. július 31. - Hölgypilota

Vang Ja-Ping a 41 éves tajkonauta – igy hívjak a kínaiak az űrhajósokat – sok-sok rekordot állított fel a kínai űrutazásban. Ebből emelek ki hatot.

cimkep_10.jpg

Ő volt az első, aki űrsétát tett, már ha egy hat órás űrmunkára illik a séta elnevezés.

seta11.jpg

Vang robotkart és más külső eszközöket szerelt a parancsnokával a Mennyei Palota kínai űrállomásra. Két alkalommal járt az űrállomáson kívül, egyelőre folyamatosan hozzá volt kötve, nehogy véletlenül elússzon.

vang33.jpg

Első kínai nőként kétszer járt az űrben. 2013-ban és 2021-2022 évben. Tartaléka volt Liu Jangnak, az első tajkonauta nőnek, akit megelőzött a második űrutazásával. A Rubik kockás Liu váltotta őt az űrállomáson, aki jelenleg is ott dolgozik.

wang_japing55.jpg

A bejegyzés írása napjáig Vang tajkonauta töltötte a legtöbb időt az űrben, megelőzve a tajkonauta férfiakat is.  Először két hetet volt, most meg hat hónapot. Utóbbi újabb női rekord, amit már nem is számolunk.

tanarno22.jpg

Ő volt az első űr tanárnő, aki 60 millió kínai kisdiáknak tartott fizika órát. Ezt megismételte a második küldetésén is, ott már nem közölték, hogy hányan vettek részt az űr fizika óráján.

lanya11.jpg

lanya12.jpg

Vang Ja-Ping az első kínai nő, akinek a két űrutazása között gyermeke született. Öt éves kislánya hat hónapra csak úgy engedte el anyukáját, ha hoz az osztálytársainak űrajándékot.

a_csapat44.jpg

visszateres22.jpg

Első kínai nőként teherűrhajóval kapott piperecikkeket. Női szépségét sem kell takargatnia. Első űrutazásán még sokat bíráltak, hogy miért nem vágatta le a haját, miért nem hasonult a férfiakhoz. Sztárolják is, hogy legyen a kínai lányok példaképe.

raketa44.jpg

Már nem a katona szerepét  – vadászpilótaként a légierő ezredese – állítják a kommunikáció középpontjába, hanem a civil oldalát. Fizikai doktorit készít az egyetemen, tanítja a népet az űrállomás fedélzetéről.….

zene22.jpg

A kínai nemzeti karaktert is ápolta az űrben. Fejen is állva tájcsi gyakorlatokat mutatott be vagy népi hangszeren pötyögött dalokat.    rajzok33.jpg

Irtunk az első kínai tajkonauta nőről, aki Rubik kockával lazított. Vang Ja-pin első űrutazását is nyomon követtük. Vele egy időben űrmunkás amerikai kolléganőjéről pedig videót készítettünk.

süti beállítások módosítása