Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Mesefigura hőlégballonok a levegőben

2013. november 20. - Hölgypilota

New Mexikóban minden év október első hetében fesztivált rendeznek, ahol a hagyományos fordított tojás alakú ballonok mellett az emberrengetegből szállnak fel a beszédes, többnyire mesefigurás formájú hőlégballon társaik.

3_125.jpg

A kilenc nap alatt az 500 ballonos 3000 felszállását a zebraruhás rendezők irányították.

9_51.jpg

1_126.jpg
A látogatók közelről is megcsodálhatták a felszállás előtti előkészületeket. A közönség biztonságának szavatolása a ballonok gázzal való felfűtése miatt nem lehetett egyszerű.

4_121.jpg

A ballonok formájának szinte csak a képzelet szab határt, a méhecskék mellett lehet akár postakocsi, malacka persely, óra, tehén vagy akármi.

5_122.jpg

7_92.jpg

Több százezren gyönyörködtek a hajnalban napfelkelte előtt, vagy alkonyatkor százával magasba emelkedő színes ballonokban.

8_68.jpg

Este pedig a földön a felállított, kivilágított változatos formájú alakzatokban.

0_90.jpg

2_129.jpg

Talán a távolság miatt magyar ballonosainkról sajnos nem hallottunk. Pedig ők is kiválóan repülnek, tavaly a szomszéd Ausztriában egy téli örömrepülésen vettek részt, melyről kitűnő felvételeket küldtek nekünk.

10_53.jpg

6_91.jpg

A hőlégballon repülés titkaiba bevezet minket  Menyhárt Brigitta magyar oktató kapitánynő a Repülni Jó Tóksójában.

 

 

süti beállítások módosítása