Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

A hidak alatt repülő csitri

2012. július 08. - Hölgypilota

A 17 éves Elinor Smith miután egy kicsit tanulmányozta a hidak felfüggesztését, egyszerűen végigrepült a New York-i East River hídjai alatt, megbotránkoztatta a hajón utazókat, és még mielőtt leszállt volna kétszer megkerülte a Szabadság-szobrot.

3_27.jpg

Könnyű volt neki, mivel már 10 évesen apja repülőgépén, annak tudta nélkül kezdte a repülést.   

6_20.jpg

A „repülő csitri” néven elhíresült lány három hónappal az után, hogy 16 évesen megszerezte a pilótaengedélyét már megdöntötte a női magassági rekordot a maga 3500 méterével.

2_27.jpg

18 évesen pedig elhatározta, hogy ő lesz az első pilótanő, aki egyhuzamban 100 órát repül leszállás nélkül. Ez még most is hajmeresztően hangzik hát még 1929-ben, amikor nem volt robotpilóta és a légi utántöltés nagyon veszélyes volt.

A két gép pilótája ugyanis nem látta egymást és a tankoló szomjas gépen kézzel kellett elkapni a tanker gép üzemanyagtöltő csövét. Elion-nak azonban a 42 és fél órás egyhuzamban való repülésével mégis sikerült felállítania az új hivatalos női rekordot.

1_25.jpg

Elinor több géptípuson is repült különböző rekordokat és még 89 éves korában is felszállt.

süti beállítások módosítása