Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Két dél-koreai Boeing kapitánynő

2013. február 21. - Hölgypilota

A dél-koreai hagyományosan férfiak által uralt társadalomban, egy emberi jogi szervezet 2007-es jelentése szerint a munkahelyeken még élt a nemek közti megkülönböztetés. Ez különösen érződött a polgári légi közlekedésben, ahol ebben az időben a csaknem négyezer pilóta és kapitány között csak hat pilótanő volt.

6_52.jpgA nők aránya annak ellenére volt ilyen alacsony, hogy a dél-koreai légierőnél már korábban is alkalmaztak helikopter és vadász pilótanőket.  Így aztán nem csoda, hogy nagy hírértéke volt, amikor 2008-ban először a dél-koreai polgári légiközlekedés 60 éves történetében egyszerre két pilótanőt is kapitánynak neveztek ki a Korean Air nemzeti légitársaságnál. 

2_64.jpg

Dél-Korea első két civil repülőgép kapitánya az akkor 39 éves Soo-jin Shin (bal), és a 36 éves Hong Soo-in Hong volt. A légitársaságnál mindketten 1996-ban kezdték a karrierjüket és tizenkét év alatt járták végig a ranglétrát mire ideáig jutottak.

5_64.jpg

Ahhoz, hogy egy pilóta egyáltalán jelöltethesse magát az öt hónapos kapitányképzésre a Korean Air-nél követelmény a minimum ötéves pilóta tapasztalat, a legalább 4.000 repült óra és 350 leszállás. Ennél mindkét kapitányjelölt többet repült, Shin Boeing B747-400, Hong pedig Boeing B777 típusú repülőgéppel közel ötezer órát repült 2001 óta.

0_33.jpg

A két kapitánynő kinevezése után közvetlenül Boeing B737 típusú repülőgépen szállította az utasokat. 

Annak idején az amerikai  Helen Richey pilótanőnek is igencsak sokat kellett bizonyítani ahhoz, hogy a világ első kereskedelmi pilótanője legyen 1934-ben a United Airlines elődjénél.  Boldogsága azonban nem tartott sokáig, mivel a férfi pilóták egyszerűen nem tűrték meg maguk között és fel kellett hagyni az állásával.

süti beállítások módosítása