Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

A légi ipar nagyasszonya

2014. június 09. - Hölgypilota

Az amerikai Marion C. Blakey életútja is példa arra, hogy nők is kerülhetnek vezetőpozícióba a légi iparban.

6_134.jpg

Marion C. Blakey, az amerikai Aerospace Industries Association elnök-vezérigazgatójaként 2007 óta képviseli a több mint 380 polgári, katonai és üzleti repülőgépek, helikopterek, drónok, rakéták, űrrendszerek és kapcsolódó alkatrészek, felszerelések gyártóinak érdekeit.

3_174.jpg

Előtte öt évig a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) főnöke volt. Őhozzá tartozott a világ legnagyobb légiforgalmi irányítási rendszere 44.000 alkalmazottal és 14 milliárd dollár költségvetéssel. A nevéhez fűződik a Next Generation Air Transportation System (NextGen) bevezetése, melynek egyik eleme, hogy a repülőgépek helyét a radar helyett műholdak határozzák meg.

5_172.jpg

Marion C. Blakey 2001-2002-ben a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Felügyelet (NTSB) vezetőjeként számtalan baleset okának kivizsgálását irányította.

7_130.jpg

A két szervezet élén összesen hat elnöki és négy szenátusi meghallgatáson vett részt. 

4_170.jpg

Munkája elismeréseként nemrég kapta meg a Wright Brothers Memorial Trophy díjat. Az évente kiosztott díjat korábban csak egyetlen hölgynek ítélték oda. 

Hölgyek a fapados légitársaságok vezetői között is vannak. 

0_140.jpg

süti beállítások módosítása