Ketten Londonból, illetve Berlinből Szibérián keresztül, a harmadik férjével, Charles Lindbergh-gel Washingtonból Alaszkán keresztül repült Tokióba.

A ’30-as évek elején a légiközlekedésben szinte mindenki hosszú távú repülési lázban égett. Nagy összegű díjak vonzották a pilótákat, hogy a légitársaságok számára új, jól és biztonságosan repülhető útvonalakat derítsenek fel. Így történhetett, hogy szinte azonos időben, 1931 nyarán három hölgypilóta is elindult a világ különböző részéből Tokióba. Közülük a legkevésbé ismert a 24 éves német Margarete von Etdzorf kisasszony, aki ekkor már három éve a Lufthansa másodpilótája volt.

Egy félig nyitott pilótafülkéjű Junkers F13-ason vitte négyüléses zárt kabinban az utasokat Berlin és Wroclaw, illetve Berlin Stuttgart és Basel útvonalon. Azt már mondanom sem kell, hogy ez a teljesítmény már önmagában is bámulatra méltó, mivel a német pilóták nem fogadtak női tanulókat.

Így Margarete-nek autodidakta módon kellett megtanulni a repülőgép karbantartást is, amely elengedhetetlen volt az egyedüli hosszú távú repülés során. A Fraeuleint a Weimari Köztársaság sportrepülés népszerűsítésére kiírt pályázata ösztönözte arra, hogy útra keljen.

A Porosz Királyi Gyalogsági tábornok unokája egymotoros, kétüléses, nyitott pilótafülkéjű saját Junkers Junior 50 típusú repülőgépén 1931 augusztus 18-án szállt fel Berlinből. Varsón át 11 óra alatt Moszkvába ért, onnan végig a Volga mentén repült, Omszktól pedig a transzszibériai vasútvonalat követte egy iránytűvel és térképpel felszerelve. 

Repülőgépének tankja túl kicsi volt, így gyakran le kellett, hogy szálljon tankolni és mivel a repülőgép állandó karbantartást igényelt ezt is el kellett, hogy végezze. Így átlagban napi hét órát volt a levegőben és szinte csak repülés közben vett magához némi kekszet, csokoládét és teát.

Amikor Margarete útközben Mongóliában leszállt, azt hitte rá várt a sok riporter. A szenzáció azonban nem ő, hanem a Londonból indult Amy Johnson volt, aki ugyanekkor tartott Tokióba. A Fraeulein 1931 augusztus 29-én szállt le a japán fővárosban, minden egyéb segítség nélkül. Tizenegy nap alatt repülte le a Berlin-Tokió közötti, több, mint 11.000 km-t. A magányos repülőst, aki egyedül repülte át Európát nagy tömegek fogadták.

Amy Johnson ekkor már hősnek számított, mivel egy évvel azelőtt a világon elsőként repült a brit birodalom fővárosából, Londonból Sydney-be. Az egymotoros de Havilland típusú gépével a tizennyolcezer kilométeres repülőút tizenhat napig tartott. A 28 éves Amy 1931 júliusában indult el Londonból egy háromüléses de Havilland repülőgéppel Tokióba.    

Amy Johnsonnak azonban volt egy férfi másodpilótája is, aki útközben karbantartotta a repülőgépet. Ők is Szibérián át repültek, mint a német pilótanő és 1931 szeptember 9-én szálltak le Tokióban.

Amerikából az akkor már világhírű Charles Lindbergh, és neje Anne Morrow is Tokióban volt ekkor. Ők egy egymotoros, kétüléses, nagy hatótávolságú, nagy teljesítményű Lockheed Sirius hidroplánnal érkeztek, melynek Lindbergh felsége volt a másodpilótája és a rádiónavigátora.

Lindberghék 1931 júliusában indultak Washingtonból, hogy a Pan American Airways számára új transzkontinentális útvonalakat fedezzenek fel. Margarete személyesen is találkozott velük, mielőtt repülőgépével hazaindult. 

Margarete, Amy Johnson és a Lidbergh házaspár repülőgépét összehasonlítva Margarete-nek volt a leggyengébb teljesítményű repülőgépe. A nyitott pilótafülkében ki volt téve hidegnek, esőnek, viharnak, ennek hatása még a fekete-fehér fotókon is meglátszik az arcán. A bátor kisasszony egyedül és a világon elsőként repülte át Szibériát, még az orosz pilótanők is csak 1938-ban próbálkoztak vele. 

Korábban bővebben írtunk a Lindbergh feleségéről és egy brit óriáshidroplánról is.