Gere Henriett két éve hobbiból repül Cessnával Budaörsön, a képen éppen a Junkers Ju-52 old timer repülőgép csillagmotorját csodálja, a különleges repülőgéppel való találkozása élményéről vendégbejegyzést küldött a Hölgypilóták blogunknak.

Ködös idő van mostanában, hetek óta nem repültem, szinte már éhezem rá. Bárminek örülök, ami repülős.

A minap kedves oktatóm hívott fel, ha van időm, szaladjak ki a budaörsi reptérre, mert hamarosan olyan gép érkezik, ami nagyritkán fordul meg felénk, én még meg sem születtem, sőt még az anyukám sem, amikor ezek már szinte veteránnak számítottak. Hopsz, kocsiba be, robogok Budaörs felé… na persze, hogy nem úgy voltam öltözködve, hogy néhány percnél többet kibírjak ebben a borzasztó hidegben!

Itt-ott emberek kisebb csoportja már ácsorgott a pálya mellett, beszélgettek, vizslatták az eget, és a kézi rádiókon követték a gép útját. Néhány perc múlva mindannyian meghallottuk a hangját, ahogy közeledik, ahogy már felettünk van, ahogy már el is hagy bennünket. Kicsit lebiggyedt a szám, hogy tovább áll, de terv szerint berepült a pont fölé, hogy tájékozódjon.

Nem tudom mit láttak a pilóták, de mi a repülőgépből a ködben semmit se. Kicsit aggódtam, hogy hiába jöttem ki, talán inkább Tököllel próbálkozik, hátha ott kedvezőbbek a látási viszonyok, de megtett egy iskolakört és hallottuk, hogy jön vissza. Drukkoltam neki, szinte cserepesre száradt a szemem annyira fókuszáltam arra a pontra, ahol véltem majd felbukkanni. És egyszer csak megláttam… a nagy szürke ködben, egy szürke pontot, ahogy közelít felénk, méltóságteljesen. Hogy nem olyan kisgép, mint amikhez már hozzászokott a szemem. Nagyobb, tekintélyesebb, mélyebb hangú. Igen ő volt az, a Tante JU, a Junkers 52, az Öreg Hölgy!

Az autópálya felől a 09-es pálya volt használatban. A Nissan szalon magasságában megcsíptünk egy klassz csúsztatást is – jaj, de nagyon tetszett! – aztán gyönyörűen, viszonylag röviden, a pilóta letette a gépet a még mindig fagyos fűre. Megérkezett hozzánk. Egy filmforgatásra.

Kicsi bizonytalan várakozás után – hogy a toronyból Kristóf többször is hiába hívta meg őket rádión - végül meghallottuk a kapitány hangját. Nemcsak a gép, de ők is épségben földet értek. A gép kigurult a torony elé, befordult parkoló pozíciójába.

Én kocsiba be - mert már kockára fagytam, dehogy gyalogolok! - és nyomás a gép közelébe.

A nép már gyülekezett körülötte, mindenki érdeklődéssel nézegette, beszélgettek, hallottam, ahogy röpködnek a géppel kapcsolatos adatok, hogy 1939-ben készült, régi történetek foszlányait csíptem el, fényképezőgépek, mobilok kattogása minden irányból, az idősebbek hozzáértő szemekkel figyelték a gép minden szegletét, érdekességét, legfőképp a motort.

Messziről úgy nézett ki az egész sárkány mintha hullámpalából készült volna, úgyhogy muszáj volt megtapogatnom. De persze, hogy sokkal komolyabb anyagból volt összerakva. Kapott egy ideiglenes katonai zöld színt a forgatás miatt, az eredeti állítólag alumínium szürke volt. Hosszú percekig szemeztem a három csillagmotorral, a kipufogókat kereste a szemem. Apukám biztos büszke lett volna rám, olyan érdeklődéssel és átszellemültem figyeltem egy olyan alkotást, amiből ma már csak néhány repülni képes darab létezik a világon.

Az egyik leg”viccesebb” elem a sebességet mérő Pitot-cső volt, mert sokkal, de sokkal kijjebb állt a szárnyból, mint amiket eddig láttam. A fékszárny felfogatása, a pilótafülke ablakának darabokból való összeillesztése, illetve a fa kormány is különleges volt számomra. Bekukucskáltam az utastérbe, néhány ülés volt csak benne pedig majd 20 főt is elbírt volna. Hihetetlen, de ez a gép kicsivel nagyobb, mint a Li-2, már ami a szárnyak fesztávolságát illeti. Úgy, de úgy megnéztem volna belül a pilótafülkét! De bátortalan voltam megkérdezni, szabad-e. Ekkor lépett oda kis csapatunkhoz az egyik nagyon kedves, segítőkész svájci pilóta, hogy szívesen készít rólunk és a gépről néhány közös fotót.

Aztán még jó párszor körbejártam ezt a régi csodát. El is merengtem, vajon milyen lehet vezetni?

Nyugodtan mondhatom, hogy megható élmény volt látnom egy ilyen kaliberű gépet itt Budaörsön, nem messze az otthonomtól. Mintha egy másik világból csöppent volna az orrom elé.

Eszembe jutottak régi filmek, régi felvételek, kíváncsi is lettem, vajon az épületből, a régi váróból mit csináltak, hogyan alakították át, méltó társa lesz-e ennek az old timer repülőgépnek? Úgyhogy el is indultunk néhányan, nemcsak a hideg miatt, hogy felfedezzük az épület belsőt… 

A képek Henriett repülőiskolája, a Fly Coop oldalán találhatóak. Bővebben a Junkers látogatásról is olvashatnak. Pár éve ugyanitt a budaörsi repülőtéren mi nem hagytuk ki az old timer gépek pilótafülkéjét sem, amit legközelebb kívánunk Heninek is.