Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Színésznő az űrben

2021. október 06. - Hölgypilota

Ma kezdték a filmforgatást a Nemzetközi Űrállomáson, két orosz művész a 8 profi űrhajós között.

j1_1.jpg

A Roszkozmosz orosz űrügynökség és az Első Csatorna orosz TV űr filmet talált ki.  A történet szerint egy civil orvosnőt ripsz-ropsz kiképeznek űrhajósnak, hogy a Nemzetközi Űrállomáson megmentse egy űrhajós életét. Kivételesen nem földi díszletben, hanem az űrállomáson tervezik a forgatást.

j9.jpg

25-45 év közötti nőt kerestek a szerepre, a castingra háromezren jelentkeztek. A válogatók húsz főre szűkítették a keretet, akiket már Csillagvárosban a Kozmonauta űrközpontban teszteltek. Legtöbbjük profi és többnyire híres orosz színésznő volt. Egyikük viszont jogi doktorként és modellként abban bízott, hogy ejtőernyősként neki is lehet akkora szerencséje, mint annak idején Tyereskovának. 

j4.jpg

A doktornő a legjobb négybe már nem került be, három profi színésznő mellett egy pilótanő és amatőr színésznő maradt fenn a rostán. Aztán utóbbi is kiesett, végül ketten maradtak a profi kozmonauta kiképzésre. 

j6.jpg

A színésznők kemény fizikai felkészítés mellett a földön begyakorolták az űrhajó és az űrállomás használatát. Plusz az űrállomás  modulban mint díszletben készültek a filmszerepre is. Egy IL-76 zéró-G repülőgép belsejében megtapasztalták a súlytalanságot, vészhelyzeti gyakorlatokat végeztek vizen, tüzet oltottak, nem unatkoztak egyik munkanap sem. Sőt, megtanulták a férfi űrWC használatát is, mert az orosz modulban csak ilyet találnak majd.

j5.jpg

Szeptember elején kihirdették a legénységet és kijelölték a tartalék csapatot, utóbbiak balról láthatóak. A doktornő szerepét a szőke Júlija Pereszild színésznő kapta meg. A filmen egy hónapos kiképzést a valóságban négy hónapba sűrítették. A felkészülésről valóságshow-szerűen már 5 részt leadtak a Kihívás című filmből.

j3_1.jpg

Tegnap volt a nagy nap, amikor Júlija ötödik orosz kozmonauta nőként beúszhatott a Nemzetközi Űrállomásra. Előtte a hivatásos kozmonauta parancsnok, mögötte a másik civil, a film rendező operatőre. 7 űrhajós várta őket, köztük Megan McArthúr, a képen hátul lobog a haja. 

j2_1.jpg

A forgatást 10 alkalommal napi négy órában tervezik és közvetítik élőben. A beteget egy orosz játssza majd, a szívműtétre a súlytalanság állapotában sokan kíváncsiak. Reméljük, hogy lesz idő egy kis tereferére is az amerikai kolléganővel.

j8.jpg

A Nemzetközi Űrállomás parkolója elég gazdag. Júlijájék tegnap parkoltak le a Szojúz MS-19 űrhajóval.  A mellette látható 18-as számú orosz űrhajóval repülnek majd 11 nap múlva haza a Földre. A parancsnok itt is profi lesz, egy másik orosz kozmonauta.

j7.jpg

A 37 éves orosz színésznőnek sikerült az, ami Sarah Brightman brit énekesnőnek a csillagvárosi kiképzése ellenére sem. Júlija  az első nő a világon, aki a művészvilágból feljutott a Nemzetközi Űrállomásra. Két kislány anyukájaként is ez egy remek teljesítmény.

j10.jpg

Korábban irtunk Megan McArthúr amerikai űrhajósnőről, aki a filmforgatók mellett jelenleg is dolgozik az űrállomáson. Neki már van női mosdója. Az olasz űrhajósnő, Samantha Cristoforetti pedig második űrutazására készül. Végül ajánljuk 6 videónkat, amelyeket az űrről készítettünk.

süti beállítások módosítása