Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Űrhajós feleségek most a földön maradtak

2020. június 01. - Hölgypilota

A SpaceX Dragon űrhajó 9 év után újra amerikai földről vitte az űrhajósokat a Nemzetközi Űrállomásra. Talán nem mindenki tudja, hogy Bob Behnken és Doug Hurley mögött olyan család áll, ahol a feleségek is jártak már az űrállomáson.1_396.jpg

A SpaceX magáncég adta a technikát, a NASA meg két olyan veterán űrhajóst, akik kétszer jártak már az űrben, és korábban haditengerészeti berepülő pilóták voltak. Bár a SpaceX 7 személyes nem vihették el a feleségeiket egy űrkirándulásra.

indulnak11.jpg

cimkep_5.jpg

A házaspárok a képen láthatóan a NASA kiképzésen egy osztályba jártak, igazi munkahelyi szerelem lehetett a család alapításuk. Közös bennük az is, hogy míg a fiuk korábban berepülő pilóták voltak, addig a lányok a repülés területén kívül szereztek diplomát.

megan_oltozteto_fiuval21.jpg

megan22.jpg

Kezdjük Megan McArthur-ral, aki óceánkutató doktor és Bob Behnken felesége, ő 2009-ben az Atlantis űrrepülőgépen érkezett a Hubble űrteleszkóp karbantartására, az űrben 309 órát töltött, robotkarral dolgozott. 0_349.jpg

Mire Karen Nyberg, Doug Hurley felesége sorra került, addigra már 2013-ban az oroszoktól kellett jegyet vásárolni az űrutazáshoz. Ott hagyomány, hogy a Szojuz űrhajóval való fellövés előtt az űrhajósoknak el kell látogatniuk Moszkvában a Vörös térre, amit a család láthatóan élvezett.

moszkvaban.jpg

Karen gépészmérnökként doktorált és az űrruhák szakértője lett a NASA-nál és több szabadalom is fűződik a nevéhez.

karen1_1.jpg

karen11.jpgA 180 napos űrutazása vagy inkább a munkája során arról lett híres, hogy hosszú szőke haja mindig lobogott a róla készült fotókon. Egyébként ő volt az első nő, aki a földi közönségnek bemutatta az űr hajmosást is. bucsu11.jpg

bucsu111.jpg

A két család jó barátságban él, az űrhajósnők nyilatkozata szerint sokkal nehezebb a földről követni férjük űrrepülését, ami igaz volt fordítva is. Otthon viszont fél szavakból is értik egymást és lelkileg is segítették a férjek jelenlegi felkészülését. A családtagokkal bejárták a helyszíneket, itt éppen a repülőgépből figyelik a start állást.

tetejen.jpg

tetejen1.jpg

Majd a rakéta-űrhajó mellett álló lifttel fel is mentek több mint 80 méter magasra körülnézni. 

csalad11.jpg

csalad111.jpg

Sőt, a koronavírus járvány ellenére a családtagok a gyerekekkel együtt a kordonon belül lehettek akkor, amikor a NASA és a SpaceX főnöke csak maszkban beszélhetett az űrhajósokkal. No meg az út előtti utolsó képletes puszit is ők adták az űrhajósoknak, akiket a fehér Teslával vitték ki  a kilövő állásra.

kiloves11.jpg

kiloves111.jpg

A család a földön maradt, az irányító központból követték a sikeres mintegy 20 órás űrutazást, a dokkolást és a férjek beúszását az űrállomásra.

megan_es_bob.jpg

Karen már "nyugdíjas" űrhajósnő, viszont Megan McArthur a napokban nyilatkozott arról, hogy szívesen repülne férjével közösen még egyszer a Nemzetközi Űrállomásra.

elon_musk.jpgÍgy örült a sikernek Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója.

dougfiarajza.jpg

Doug fia rajzával búcsúzunk. Irtunk korábban Karen lobogó hajáról, és a SpaceX elnök asszonyáról is. A férjek négy hónapig lesznek távol, ennyi a tervezett munkaidejük a Nemzetközi Űrállomáson.

süti beállítások módosítása