Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

A nő, aki Cirrus kisgéppel egyedül repülte körbe a Földet

2018. március 21. - Hölgypilota

A kínai Julie Wang azóta, hogy egyedül körbe repülte a Földet, már kereskedelmi pilótaként  az amerikai Silver Airways utasait szállítja a Bahamákra.1_351.jpg

Julie az egyetemen kommunikációt tanult és 17 évig a reklámszakmában dolgozott Kínában. 2010-ben hátat fordított addigi életének, a férjével és lányával együtt az Egyesült Államokba költözött.2_337.jpg

Julie ekkor 38 évesen kezdett el repülőleckéket venni, tanult meg autót vezetni és tanulta meg az angol nyelvet. Megszerezte a pilótaengedélyét és öt évig egy repülőklubban pilótaoktatóként dolgozott, miközben arról álmodozott, hogy valóra váltja gyermekkori álmát, kisgéppel, egyedül megkerüli a Földet. Számos szponzor segítette a 125 ezer dollár összköltségű világutazását. 5_311.jpg

1600 repült órai gyakorlattal a háta mögött végül 2016. augusztus 17-én indult el a világkörüli útjára. Egy átalakított egymotoros, légcsavaros négyüléses Cirrus SR-22-es kisgéppel szállt fel Texasból, hogy első állomásán Kaliforniában tankoljon.

7_248.jpg

Innen 14 óra alatt Honoluluba repült, amely egyben a leghosszabb, leszállás nélküli repülése is volt az út során. Végig háromezer méteren repült a Hawaii, Marshall-szigetek, Guam, Fülöp-szigetek, Kína, Thaiföld, India, az Egyesült Arab Emírségek, Görögország, Málta, Portugália, Azori-szigetek és Új-Funland útvonalon.

0_308.jpg

Repülési idejének több mint 60 %-a nyílt víz fölött történt, amely sokkal veszélyesebb és nagyobb kockázattal jár, mint a part mentén való repülés. Útközben megélt számos veszélyes és váratlan helyzetet. Amikor például Thaiföldről éjszaka Indiába tartott belerepült egy viharba, ahol villámok csapkodtak körülötte. 4_323.jpg

Julie 34 nappal az indulás után szállt le a kiindulási pontján. Ezalatt 18 napon repült összesen 155 órát, miközben megtett 38.500 km-t és leszállt 24 országban. A kínai Julie Wang történelmet írt, mert előtte egyetlen kínai hölgy sem  repülte egyedül körbe a Földet.  A földkerülés óta sikerült elhelyezkednie első tisztként egy amerikai légitársaságnál.
10_136.jpg

Korábban írtunk az első hölgyről, aki 1964-ben kerülte meg kisgépével egyedül a Földet. És írtunk Amelia Earhart névrokonáról is, aki végigrepülte nagy elődje befejezetlen világkörüli útját. De írtunk Niki Lauda és a Ryanair üzletéről is.   

süti beállítások módosítása